Automatával tanulhatok? Kérdések, és válaszok az automata váltós oktatásról

Mint "régi öreg" oktatót már egy ideje foglalkoztat, hogy milyen az, ha valaki automata váltós autóval tanul vezetni. Hogy miért foglalkoztat? Az autóval való közlekedés két alapvető részből áll:

1. technikai kezelés,
2. közlekedés

A jogsi megszerzésének a folyamatában az oktatás is ilyen sorrendbe történik. Először a tanpályán a technikai kezelést kell elsajátítani, majd ezt követően megyünk ki a forgalomba.

Stabil technikai tudás nélkül a forgalomban nem tudnánk a szükséges dolgokra figyelni, mert a gondolatainkat az köti le, hogy hogyan is induljunk el, mikor, és hogyan váltsunk sebességet, vagy hogyan is álljak meg a lámpánál, hogy ne fulladjon le az autó.... (Ezektől a gondolatoktól azonban a forgalomban fontos dolgokra, közúti jelzésekre, közlekedési partnerekre nem tudnak figyelni, ami baleset forrása lehet, ha az oktató már nem fog vigyázni a "jobb egyesből".) Sokszor előfordul, és sok konfliktus oka azonban az, hogy a forgalomban is lefulladnak a tanulóautók, amit a többi járművezető nem tolerál jól. Egy biztos! Egyik oktató sem viszi ki a tanulót, ha biztos benne, hogy nem tud elindulni.

Akkor miért történik mégis sok esetben a forgalomba az, hogy a tanuló lefullad a fényjelzőnél?

Az ok, és a magyarázat egyszerű! A tanuló stresszel, a mögöttel lévő autótól. Nem akarja a lassú, de pontosan végrehajtott elindulással a másikat feltartani.... Ha esetleg kicsit emelkedik a terep, akkor ez is stresszeli a tanulót.... Általában elmondható, hogy a tanulót minden stresszeli. A sikertelenségek nem tesznek jót a tanuló önbecsülésének sem, ami tovább növelheti a szükséges gyakorlati vezetési óraszámokat, így aztán a kötelező 29+1 órából sokszor előfordulnak 50-60 óra vezetések a sikeres forgalmi vizsga előtt.

De mi is történik, ha valaki automata autóval kezd vezetni tanulni?

Már az első alkalommal rá fog jönni, hogy nem tud az autóval lefulladni! Ezután rá fog jönni, hogy simán, és gond nélkül tud lassan menni az autóval, mert nem kell a "kuplung", és a gázpedál összhangjára figyelni..... Csak simán engedi a féket, és láss csodát! Az autó magától megy! Mindig is ilyesmit szeretett volna!

De akkor miért van kevés autómata tanulóautó?

Az ok, teljesen prózai. Ha a vizsgát automata váltós autóval teszi le az ember fia, vagy lánya, akkor a jogsiba kódszámmal bejegyzik, hogy csak automata váltóra szól a jogsi.

Na jó jó, de akkor mit vezessek otthon?

Hát automatát! Kb. 10-15 évvel ezelőtt volt az az általános nézet, hogy egy automata autó sokkal drágább, és sokkal többet fogyaszt.... Ezek a dolgok manapság már teljesen megdőltek. Egy automata váltó sokkal pontosabban tudja, hogy mikor váltson fel, vagy le, mint sok "nem túl profi" autóvezető. Az automata autó ára sem jelent lényegesen magasabb kiadást. Összességében talán még kevesebbet is fogyaszthat, mint egy hagyományos váltós járgány, tehát, akár a picikét magasabb árat belekalkulálva is gazdaságosabb lehet, nem is beszélve a kényelemről, és a vezetési élményről, amit nyújtani tud. Aki egyszer automatás autóval tanult, biztosan nem fog vágyni hagyományos váltósra.....

De mi van, ha mégis hagyományos váltóst szeretne vezetni?

Aki automatával sikeres vizsgát tett, bármikor, újabb kötelező tanfolyam, vagy vezetési órák nélkül egy forgalmi vizsgadíj befizetése után kérhet új vizsgát, és váltóssal kell vizsgáznia. Ezt a sikeres vizsgát követően a jogsiból "kiveszik" az automatára szóló korlátozást.

Ha az automata autó olcsóbb is, meg nem is eszik többet, akkor miért magasabb annak a vezetési óradíja?

Mint fentebb írtam, a technikai kezelése sokkal egyszerűbb, ezért szinte biztos, hogy lényegesen kevesebb órát kell vezetni a sikeres forgalmi vizsgához, mint a hagyományos váltóssal kellene. Nyilván nem ezért drágább az automatán tanulni, hanem azért, mert a most "hadrendbe" állított tanulóautónk a lehető legkorszerűbb vezetés támogató rendszerekkel van felszerelve. Csupa hárombetűs izével... ABS, ASR, EBD, EBV.....és még sok más klassz technika is rendelkezésre áll, hogy a lehető legkényelmesebben, legbiztonságosabban meg tudd tanulni, amit kell! Ha félsz a vezetéstől, vagy a sebességváltástól, érdemes elgondolkodnod azon, hogy automata autón tanulj vezetni! Már nálunk is tudsz automatát választani! Új munkatársam Bözsi, aki egy Toyota Corolla Verso, 1.8-as MMT váltós járgány! Természetesen "normál" váltós autóval is lehet tanulni továbbra is!

Megnézem a "B" kategória árait, és jelentkezem!